Skip to content

Váradi takarítás

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

LEGO mini az építőkocka emberke

Posted on 2016-10-16
LEGO mini
LEGO mini

Miután a LEGO cég tematikai bővítésekbe kezdett, megjelentek azok az elemek, amelyek az élet egy-egy területéhez kapcsolódtak. Így a különböző épületek és járművek mellett, 1978-ban piacra dobták a LEGO mini legelső darabját. Kezdetben mindegyik nagyjából ugyanolyan arckifejezéssel rendelkezett, ez mára már megváltozott, hiszen különbféle figurák jelennek meg a boltok polcain. Egészítse ki Ön is a már meglévő készletet egy vagy több emberkével, hogy még teljesebbé tudja varázsolni gyermeke képzeletbeli világát!

A LEGO mini darabok között, egyaránt találunk lányoknak és fiúknak szánt darabokat. Többféle foglalkozást betöltő figurákkal találkozhatunk a csomagokban, mint a tűzoltó, ápoló, rendőr, munkás, farmer, bűnöző. Az idősebb korosztálynak sem kell aggódni, hiszen a gyűjthető sorozatok darabjai, akár egy LEGO gyűjtemény részét is képezhetik. Vásároljon Ön is a LEGO mini darabokból és lepje meg gyermekét olyan játékkal, ami segíti a kreatív fejlődését! Vagyis ezáltal nemcsak szórakozik, hanem játszva tanul és fejlődik.

Legutóbbi bejegyzések

  • Utazási iroda fogalma és szolgáltatásai: mire figyelj a választásnál?
  • Napelem rendszer méretezés: hogyan számolhatod ki pontosan az otthonod energiaigényét?
  • A horgolható táska kellékek egyre népszerűbbek
  • Kácsa Audió HDMI kábel választási útmutatója modern otthonokhoz
  • Prémium Mitsubishi L200 felni választék az AluFelni.eu áruháztól

Kategóriák

  • Ablaktisztítás
  • Egészség
  • Egyéb
  • Ékszer
  • Építkezés
  • Gyerekülés
  • Irodalom
  • Irodatakarítás
  • Kirándulás
  • Ruházat
  • Szolgáltatáls
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Takarítás
  • Vállalatirányítási rendszer
  • Vásárlás
  • Webáruház

Címkék

NTAK szoftverek
©2026 Váradi takarítás | Design: Newspaperly WordPress Theme